Ismerd meg Ákost!

A Kraszna folyó bal partján, a Kraszna menti dombság és a Kraszna-köz találkozásánál, Szatmárnémeti municípiumtól 38 kilométerre, az E81-es jelzésű út mentén helyezkedik el. Vasúton is megközelíthető, a Nagykároly és Zsibó közötti vasút áthalad a község központján.

Ákoshoz tartozó települések: Krasznamihályfalva, Gánáspuszta és Újnémet. A település több évezredes múlttal büszkélkedik, a hűbéri viszonyok és a középkor előtti időkből származó, legértékesebb lelet egy aranykarkötő, amelyet 1855-ben ástak ki a Kraszna folyó medréből, jelenleg Bécsben őrzik. Első írásos említése 1342-ből származik, Akusmonustura néven szerepel. A XV. században mint mezővárost említik, és az Ákosi család birtokában van. A XVI. században, a család kihalása után, a település a kisnemesség kezére jut.

A közigazgatási reformot követően, a XIX. század második felében Ákost Szilágy vármegye része, majd 1968-ban Szatmár megyéhez kerül. A település elveszíti városi rangját, gazdasági tevékenységei közül a mezőgazdaság dominál.

A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a község lakosainak száma 2.859, ebből 49,42 százalék magyar, 32,28 százalék román, 18,01 százalék roma, 0,24 százalék német és sváb és 0,05 százalék más nemzetiségűnek vallotta magát.

A település összképét a XII. századból fennmaradt református templom impozáns épülete határozza meg. A helység egy másik érdekes látnivalója az 1870-ben épült ortodox templom, ahol egy XVIII. században vászonra festett ikont őriznek. A temetőben nyolc hős katona talált végső nyugalomra, akik 1944-ben estek el az Ákos mellett zajlott csatákban.
A legnagyobb fejlesztési lehetőség az ákosi termálvíz kihasználásában rejtőzik. Jelenleg is működik egy termálstrand a községben .

Az ákosi református templom

Az ákosi református templom egyike a legfontosabb műemlék-templomoknak Erdély északnyugati részén, amely csaknem teljesen érintetlenül megőrizte építése első szakaszának jellegzetességeit. A templomot 1175-ben, korai román stílusban építették, amikor a párizsi Notre Dame is épült.

A mai református templom eredetileg a Szent Benedek rendhez tartozott, alaprajzában pedig nagyban hasonlít a Beszterce közelében épült harinai templomra.

A területen megtelepedő nemzetségek közül az Ákos nemzetség ide helyezte birtokközpontját, itt alapított monostort, amely elsősorban közös temetkezési helyként szolgált. Az épület magas tornyai elsősorban az építtető társadalmi helyzetét erősítik, mutatják meg.

A templom története meglehetősen változatos volt, az 1642-es első írásos emlékek szerint leégett, majd megjavították, akkor a törökök bosszúból felgyújtották, a leégett tetőszerkezetet pedig 90 éven át nem pótolták, így addig a szabad ég alatt tartották az istentiszteleteket. 1834-ben földrengés rongálta meg, majd újabb tűzvésznek esett áldozatául.

Kezdetben a templom római katolikus kolostorként szolgált, a reformáció után református templommá alakították, s így maradt fenn mind a mai napig. Művészettörténeti megfontolások és az első említések szerint a jelenlegi templom egy volt bencés apátság részét képezte.

A templomot 1642-ben javították, 1732-ben pedig újjáépítették. A téglából épült tornyok tetőzetét és az előteret nagymértékben átalakították.

A templom a román stílus jegyeit hordozza: háromhajós, két homlokzati tornyos, félköríves fő apszissal kelet felé záródó, téglából emelt, mennyezetes. Nyugati karzataikat az északi mellékhajó falához simuló, szabad falépcsőn lehetett megközelíteni. A félköríves árkádok fölött ugyancsak félköríves ál-oldalkarzat lazítja fel a magas falakat. A templom mellékszentélyei kívülről egyenesen végződnek. Külsején az ikerablakokkal áttört, kéttornyú nyugati homlokzat uralkodik. Nem kevésbé monumentálisak a keskeny, félköríves résablaksorokkal egyszerűen tagolt bazilikális oldalnézetek. Az ákosi templom szélességi és magassági arányai egyensúlyban vannak.

A keleti oldal boltozott mellékszentélyei fölötti szint a főszentély felé nyitott oratóriumként szolgálhatott, megépítésük egy esetleges keleti toronypár tervére utal. A templom díszítése rendkívül egyszerű, a tornyok felső szintjein lizénkákkal és ívsorral elkertelt mezők tagolják a homlokzatokat, innen nyílnak az alsó szintek résablakai és a két felső szint félköríves ikerablakai. A hajók falai simák, csak a gádorfalakat zárja egy ívsoros párkány. Félköríves ablakok nyílnak a déli mellékhajóban és a gádorfalakon. Három bejárata volt a templomnak, ezek közül ma a déli és nyugati működik, az északit - valószínűleg még a középkor folyamán - elfalazták. Csak a déli és az északi bejáratnak őrződött meg a kőkerete, mindkettő félköríves, rendkívül egyszerű. A díszesebb déli bejárat félköríves - ma díszítetlen - kőtimpanonnal rendelkezik, hármasan tagolt, középen egy hengertaggal. A templomhoz az északkeleti sarkon egy kisméretű, félköríves záródású kápolna csatlakozott, elbontására valószínűleg még a reformáció előtt sor került.

A berendezésből figyelmet érdemelnek a XVIII. században készült, festett növényi mintákkal díszített fa ülőpadok, a XX. század elején készült, nemrég felújított orgona és a két harang: az egyiket 1742-ben, a másikat 1924-ben öntötték.

A templom különlegessége, hogy kívül nincs levakolva és egy hatalmas, vörös tömbként uralkodik a Kraszna menti síkságon. 1953-ban a templomot műemlékké nyilvánították.